Barion Pixel
Menü
Your Cart

Munkatársaink

Járomi Cintia

Multifunkciós alkotóerő szelidítő, aki rendet teremt a kreatív káoszban és átülteti a
gyakorlatba a művészelme kívánalmait. Ő minden alkotó és szereplő szikla-szilárd lelkitársa, hiszen saját tapasztalatból tudja, az előadóművészet nem piskóta. A Jászság Népi Együttesből hozott összeszedettséget szociológusi éleslátással, univerzalitással és egy kis szuperhősi grátisszal vegyíti: ne lepődj meg, ha egyszerre látod a színpad mellett, az öltözősátor előtt, a program harmadik helyszínén, a kreatív piacon és a Boltban is, miközben megválaszolja a telefonhívásod és az email üzeneted egyaránt. A Roomli belső lüktetésének ritmusát ő adja, fáradhatatlanul cikázik az alkotók, készítők, előadók és vevők alkotta érhálózatban, akik tőle indulnak és hozzá térnek vissza ügyes-bajos szívügyeikkel.

Járomi Cinita
Telefonszám: 
+36 70 620 40 63
E-mail cím: 
hellocinti@roomli.hu

Gál-Dobos Beáta

A jászsági hagyományok Mary Poppinsza, aki szívén viseli a kultúra sorsát, múltját, jelenét és nem fél végszükség esetén varázslatot bevetni a nemes cél érdekében. A szépen hímzett szoknyák, nemezkabátkák és pántlikák forgatagában mindig megtalálod, ott van, ahol a hagyomány új életre kel és találkozik a jelen kultúrájával. Ha a Bolt beszélni tudna, az ő hangján szólalna meg és olyanokat mondana, hogy nincsenek megoldhatatlan és lehetetlen helyzetek. Vagy ha mégis látsz egyet, akkor bízd rá! Ilyenkor bevet minden kulturtündéri bűbájt, felcsapja a néprajzkutatók füves könyvét, lekap a polcról egy üvegnyi muzeológiát és kulturantropológiát és már kész is az üstnyi hagyományőrző fortély. Persze előfordul, hogy túlcsordul a kreatív mágia, ilyenkor csak felhúzza a csatos cipőjét és eljár egy pörgős jászságit.

Gál-Dobos Beáta
Telefonszám: 
+36 20 517 51 17
E-mail cím: 
hellobea@roomli.hu

Góg Zoltán

A Roomlis angyalok Charlie-ja, nem mellesleg feketeöves kiállítás – és művelődésszervező, a Hamza Múzeum veterán élharcosa. Szenvedélyesen szereti a munkáját és jócskán áldoz is az oltárán. Persze ugyanilyen vehemenciával veti bele magát a legklasszabb bulikba – mondanánk, hogy a véletlen műve, hogy még a születésnapja is egybeesik a Roomliéval, de nem kenyerünk csalódást okozni. A városban már jól ismerik, ha valami absztrakt, mégis fiatalos projekt megnyitójára vagy hivatalos, abban valószínűleg benne van a keze. Számára jöhet minden, ami vizuális művészet, könnyűzenei esemény vagy Slam Poetry. Kultúrkopó megbizatását véresen komolyan veszi, így születnek meg szuper képzőművészeti és irodalmi projektek, partneri és alkotóközösségi társulások.

Góg Zoltán
Telefonszám: 
+36 20 384 22 20
E-mail cím: 
hellozoli@roomli.hu

Dudás Dóra

Leleményes és szívós marketingguru, aki mindent is megold, ha úgy hozza a helyzet. A Kisvárosi Marketing az ő szerelemgyereke, de néhány percre meg tud róla feledkezni, ha felcsendül egy autentikus jász muzsika első taktusa. A Jászság Népi Együttesnél nem csupán a cipője talpát koptatta, a ritmus mellett hamar kiderült, a vállalkozókhoz szintén van érzéke, így azon kapta magát, hogy a Csángó Fesztivál szponzorálóit is egy-kettőre párba rendezte. A Roomli számára épp olyan, mint a jó marketing, a termékek és a vásárlók igényei közötti hozzáadott érték, a biztosíték, hogy az üzenet célbaér. Ha hallasz a Roomliról, akkor az azt jelenti, hogy jó munkát végzett, de mikor úgy tűnik, hátradőlt, ne higgy a szemednek: új ötleten, terven és kreatív megoldáson töri a fejét.


Dudás Dóra
Marketing
Telefonszám: +36 30 209 76 10
E-mail cím:
hellodori@roomli.hu

Sinka Tamás

...

Munkatársaink

Notification Module
This is the sticky Notification module. You can use it for any sticky messages such as cookie notices or special promotions, etc.