Barion Pixel
Menü
Your Cart

Farkas Edit

Alkotó neve

Farkas Edit 
Tevékenységi meghatározás: egyedi képzőművészeti és grafikai alkotások, textiltermékek

Bemutatkozás

Farkas EditEdit életének állomásain végighúzódnak Hamza D. Ákos ecsetvonásai. Középiskolai tanulmányai alatt már az a B. Jánosi Gyöngyi vezette grafitot fogó kezét, aki második otthonát, a Hamza Múzeumot megalapította. Farkas Edit a diploma megszerzését követően 2003 óta gondozza a hagyatéki intézményt, melynek mára igazgatója, elhivatott pártfogója lett. A különféle illusztrációs technikákhoz fűződő szenvedélye nemrég Kistarcsáig vitte, ahol alkalmazott grafikusi tanulmányokkal bővítette képzőművészeti repertoárját. Évek óta alkot a Hamza Stúdióból lett Jövőkép Alkotók színeiben. Követve a sors rajzolta útvonalat, alkotásaival eljutott már többek között Olaszországba, Szlovákiába, Lengyelországba és Németországba is. Önálló bemutatkozásain – SZER-etet, Egy-s-Ég – ember és isten kapcsolatáról akrillal, akvarellel, linómetszéssel ábrázolt gondolatait tárta a művészbarátok elé. Aprólékos munkái az alkotásban való teljes elmélyülést, a rajzmeditáció eszközeinek alkalmazását tükrözik. Előszeretettel merít ihletet a kézművesség egyéb területeiről, foltvarrással készült egyedi termékei és könyvillusztrációi sokrétű tehetségének lenyomatai.

Munkáim

Cikkszám: 001/2021/001
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/004
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/002
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/003
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/009
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/012
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/010
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/013
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/011
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/014
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/008
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Cikkszám: 001/2021/007
..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Tételek: 1 - 12 / 14 (2 oldal)
Notification Module
This is the sticky Notification module. You can use it for any sticky messages such as cookie notices or special promotions, etc.