Kovács Zoltán rajong a természetes anyagokért, a kézművességért, a kétkezi munka iránti vonzalma pedig állandó alkotási vággyal szövi át hétköznapjait. A kosárfonás alapjait egy jászberényi kaskötőtől leste el, ahol a hagyományos paraszti kosárfonást is hamar elsajátította. Éveken át tanulmányozta a kosárfonás tudományát, hogy átlássa és kibonthassa ennek a szép és nehéz szakmának gubancos szálait. Szakoktatói végzettsége megszerzése után megfordult a milánói Világkiállításon, gazdagodott Arany-oklevéllel, Népi Iparművész címmel, Kézműves Oktatásért díjjal, de a médiában is hírét vitte a szakmának. A tanítás szerves része életének, a paraszti kaskötés mellett elsősorban a kosárfonás békési hagyományát, technikai tudását és formavilágát viszi tovább, illetve a mai világ igényeihez igazodva kísérletezik új formákkal és alapanyagok használatával. Családja mellett ma már csak ennek és a Tarisznyás Alkotóháznak él. Örökre hálás lesz oktatóinak - Kis Kálmán jászberényi kaskötő, Székely Éva, Varga Péter, Kanalas János és Morvai László - akiktől nemcsak a fortélyokat, hanem a szakma szeretetét, alázatát is megtanulhatta. Hitvallása szerint a fonott tárgyak szépsége a feszes, egyenletes ritmusos fonásban, a harmonikus forma és színvilágában rejlik. Sok ezeréves kézmozdulatok, ember és természet szerves harmóniája adja azt az élményt, amit egy fonott tárgy látványa nyújt.
